Áron bátyám hajnalban kimegy az erdőszélre, keres egy jó nagy fát, kidönti hazaviszi. Reggel már baltacsattogásra ébred a kisunoka. Kimegy, látja, hogy dolgozik a fatörzsön az öreg. "Mi lészen az, öregapám?" "Gerenda." Délben még mindig serénykedik Áron bátyám a jócskán megkarcsúsodott fán. Ismét jön az unoka: "No de hanem mondja már meg kend, mi lesz abbul?" "Petrencésrúd." Délután még mindig csapkodja az öreg térdig forgácsban, ami megmarad. "De mégis, mi lészen abbul?" "Kapanyíl." Este lefekvés előtt kinéz a gyerek, lám, a nagyapa már a bugylibicskával farigcsál valamit. "Megmondja-e már kend, mi lesz abbul?" "Fogpiszkáló, ha el nem b*szom." Na, ez a magyar egészségügy.

     A sztori NEM a képzelet szüleménye. Történt egyszer évekkel ennek előtte, hogy elhanyagoltam egy megfázást, oszt ráfáztam még kétszer. Emiatt rövidesen hangulatos köhögés lett az ára. Hetekig legyintgettem, majd amikor egyszer véreset köptem - bár éreztem, hogy a torkomban pattant meg valami ér - azért csak elmentem orvoshoz. Kivettem egy szabadnapot, 2,5 órát vártam a lakcím szerinti háziorvosomnál, majd mivel - annak ellenére, hogy tizedmagammal vártunk - senki nem ment be, és nem is jött ki, feladtam. Egy ismerős doki ajánlott egy jó kollégát, elmentem hát hozzá. Mit kiderült, a hörgőmre ment a dolog, ami nem halálos, de azért menjek csak el a tüdőgondozóba, a lakcím szerintibe, természetesen. Kivettem hát még egy szabadnapot...

     Fél óra várakozás után fogadott egy hatvanon túli, mosolygós öreglány. Tisztáztuk a panaszokat. Röntgen. De ha már itt vagyunk, csináljunk allergiatesztet. Emlékeim szerint öt kaparás az alkaromra, fél óra (helyett másfél) várakozási idő, enyhe viszketés. Rövid várakozás után behív a mami. Aszongya, stimmt, hörgőgyuszi, vagy mi, meg allergia. Na, mondom, mire, soha nem tapasztaltam. Ó, hát pollenre, macska- és kutyaszőrre; mondja ezt mintegy magyarázva, miért is köhögök. No igen, mondom, csak éppen február van, állatot pedig nem tartok. Elmegy a füle mellett. Asztmám van-e, kérdi. Mondom gyerekkori volt, de kinőttem 11 évesen. Hohó, rámnéz csillogó szemmel a mami: "Hát maga ASZTMÁS!!!" És előveszi a receptfüzetet. Akkor aszongya 1. Gyulladáscsökkentő a hörgőmre. 2. Inhalátor, hogy ne köhögjek. 3. Antihisztamin tabi az allergia miatt. De mondom miért, ha nincs parlagfű és cica? Nem hallja. 4. Inhalátor akkorra, amikor fulladok. De mondom nem fulladok, soha nem fulladtam! Nem, ezt se hallja. Váltsam ki, két hét kúra, majd kontroll.

     Hirtelen felindulásból kiváltottam a sok vegyszert; nem száz forint volt, és nem is ezer. De csak gyanús volt a mami, felhívtam hát a kedvenc dokimat. Találkoztunk, kipakoltam a cuccot az asztalra. A gyulladáscsökkentővel rendben voltunk, 2-3 nap erejéig. Az első inhalátor szteroidos, szájgombát okoz, és kb. a halál előtti stádiumban alkkalmazzák, meg szaringáztámadás után. Inkább ne. Az antihisztanim értelmezhetetlen, akárcsak a kettes számú inhalátor; ilyen erővel a vakbelem is kivehetnék, nehogy egyszer majd gyulladjon. A dokinak - mondanom sem kell - ezért a konzltációért síromig hálás leszek.

     Bár a helyzet világos volt, a kíváncsiság csak elvitt a kontrollra két hét múlva. A mami a megszokott nyájassággal meghallgatott, örömmel nyugtázta, hogy nincs panasz, majd megkérdezte, van-e még a gyógyszerekből. Tétovázás nélkül, nem túl nagyot haztudva mondtam, hogy még maradt. Jól van, aszongya, akkor felír még egyet-egyet mindenből. Azóta sem értem, miért, de külön megkérdezte a fulladás elleni inhalátort, majd miután mondtam, hogy ki sem bontottam, lévén továbbra sem fulladok, abból is felírt. Szedjem végig az összeset, mondta, majd jöjjek vissza; addigra el kell múlniuk a panaszoknak, és megállapíthatjuk az állandó kezelést. Ez váratlanul ért; megtudakoltam, mire fel. Ismét rámnézett a már ismerős csillogással a szemében: "Maga asztmás, ezt mostantól állandóan kezelni kell."

     Soha többet nem mentem vissza, ellenben boldogan élek. Ja, és rendszeresen kutyázom a vidéki mezőben-erdőben. A gyógyszerek ára a tanulság ára volt. Az egészségügy - amikor éppen célja van, és nem várólistái - alapvetően ügyfélszerzés-orientált. Emlékszünk még a '80-as évek elektromos ceruzahegyezőire? Ha időben nem veszed ki a cerkát, ledarálja. Na, így e az egészségügyünkkel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.